FC Barcelona

Folyamatosan bővül...

Erről maga Iniesta így nyilatkozott: "12 éves voltam, amikor elhagytam szülővárosom." A játékos végigjárta a "szamárlétrát" a csapatnál, s Luis van Gaal edzősködése idején a felnőtt csapatban találta magát. A különböző spanyol korosztályos válogatottakkal megnyerte az U-16-os, majd egy évre rá az U-19-es Európa Bajnokságot. Rendkívüli gyorsaságával, kreativitásával hívta fel magára a figyelmet, a klubban a kezdőcsapatba azonban nem tudott bekerülni a széleken bevethető játékos. Állandó csereként is sokat fejlődött, labdabiztosabb lett, s emellett tapasztalatot is szerzett. Az idei szezonban Deco érkeztével sem lett könnyebb a dolga, ennek ellenére szép jövőt jósolnak neki a szakemberek. Fejlődnie kell azonban a fejelések terén, és nagyobb meccsrutinra van szüksége." A Barcelona a mindene: "Azzal, hogy bemutatkozhattam a Nou Camp-ban, egy álomom vált valóra." Pep Guardiola: "Nagy rajongója vagyok Iniestának, úgy gondolom, egy napon jobb játékos lehet, mint én." A fiatal Iniesta példaképe Guardiola és Michael Laudrup: "Mindig is szerettem Laudrup-ot, de legfőképpen Guardiolát tisztelem. Később a példaképem Xavi lett, és ez máig így van. Iniestának tehát van még mit tanulnia, de nagy tehetsége vitathatatlan, s a fejlődésében a Barcelona-közössége is segítségére van. A 2004-től kezdődő sikerek aktív részese a nagy népszerűségnek örvendő, a pályán és a magánéletben is szerény életvitelű középpályás. Munkabírása, tehetsége példa értékű, és az alázatossága is példa lehet mindannyiunk számára. Na meg a 2008-as EB-n elért aranyérem. 2008 nyarán egyik példaképe, Pep Guardiola került a kispadra. Andrés Iniesta Luján a teljes neve. 1984. május 11-én született. 64 kg. 2002. október 29-én volt Club Brugge - Barcelona (0:1) az első meccse a Barcelonában. 227/18 az összes meccse a  Barcelonában. Spanyol bajnok (2005, 2006), BL – győzelem (2006), Spanyol Szuperkupa (2005, 2006), Európa - bajnok (2008)

250px-andrc3a9s_iniesta_-_002.jpg

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 13
Tegnapi: 40
Heti: 254
Havi: 1 209
Össz.: 109 563

Látogatottság növelés
Oldal: Andrés Iniesta
FC Barcelona - © 2008 - 2024 - fcccbarcelonaaa.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »