FC Barcelona

Folyamatosan bővül...

Daniel Alvés Brazília, Bahia nevű államban, egészen pontosan Juazeiroban látta meg a napvilágot, s a helyi Juazeiro Social Clube nevezetű egyesület focistája lett. Ezt követően a 17 éves futballistára a Salvadorban található Esportivo Clube Bahia figyelt fel, és szerződtette is. Természetesen a teljesítményére a korosztályos válogatott mesterei is felfigyeltek, ahova meghívót is kapott, s az U20-as csapatban ő lett az első számú jobbhátvéd. Bár az argentinok elleni rangadót elveszítették, Alvest így is beválasztották a torna álomcsapatába. Olyannyira, hogy egy héttel a torna után leszerződtette a Sevilla FC. Odaigazolását követően a Sevilla akkori mestere, Caparrós inkább jobb szélsőként szerepeltette, mint sem védőként, ám a következő szezonban már jobb bekként számított rá. Ezután csak azért hiányzott, mert az U20-as VB-n kellett részt vennie, viszont búcsúzásképpen beköszönt a Real Madridnak, s ezáltal megszerezte első gólját a Sevilla színeiben. A szezon hátralévő részében is kezdőként számított rá edzője. A 2005-2006-os szezon hozta meg végül a nagy áttörést, amikor Alvésék UEFA-Kupát nyertek, ahol később őt a sorozat legjobb játékosának választottak. Az azt követő szezonban is zseniálisan játszott Alvés, és a bajnokságban a csapat harmadik lett, míg az UEFA-Kupában megvédte címét. Alvés természetesen abban az időben is nagyon kapós volt az átigazolási piacon, sokáig úgy volt, hogy a Chelsea játékosa lesz, ám azon a nyáron nem sikerült nyélbe ütni az üzletet, és még egy évig maradt az andalúz gárdánál. Sokszor nyilatkozta Daniel, hogy Spanyolországban képzeli el jövőjét, s ennek rendje és módja szerint bejelentkezett érte a Real Madrid és a Barcelona is. 1983. május 6-án született. 171 centiméter magas, 64 kilogramm. Első gólja a spanyol élvonalban 2003. november 9-én volt, a Sevilla FC-Real Madrid 4-1 mérkőzésen. Első gólja a brazil válogatottban 2007. július 15-én volt, a Brazília-Argentína 3-0 mérkőzésen. 

alves11.jpg



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 38
Tegnapi: 125
Heti: 170
Havi: 270
Össz.: 111 416

Látogatottság növelés
Oldal: Daniel Alvés
FC Barcelona - © 2008 - 2024 - fcccbarcelonaaa.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »